Csoportos

Amikor csoportosan dolgozunk, rendszerint adott témára fókuszálunk, és annak mentén fedjük fel saját erősségeinket, gyengeségeinket. Érezzük meg azt a meghaladható teret, mely rendelkezésre áll. Lehet itt olyan foglalkozások születnek, ahol elsősorban figyelned kell, és csak másod sorban beszélned. Esetleg olyan csoportos foglalkozások, ahol a fő cél, hogy adott életterület egyetlen témáját dolgozzuk meg, közösen. Akkor főleg tied a szó.
WorkShopok, Előadások, Alkalmi beszélgetések – Célirányosan a programokban találsz részletesen információt!

„Csoportban megtapasztalhatod, hogy a saját komfortzónád kitágul, és emiatt olyan dolgok válnak elérhetővé, amik korábban nem voltak azok. A csoportban való működés alapfeltétele, hogy az elme megértse, hogy a csoportban létezésnek milyen előnyei vannak. Korábban a csoportban való létezés inkább egy alkalmazkodást jelentett, később ezt leváltja, hogy én mit tudok betenni a csoportba, és mit kapok a csoporttól. A megértés után az egyéni terápiákban lehet feloldani azokat a traumákat, amelyek miatt eddig nem működött a létezés, és a csoportban való létezés egyaránt.”

Tamás